A hétvégén Koszovóban ismét megszólaltak a fegyverek, állítólag robbanások hangját is hallani lehetett. A konfliktus kiváltó oka ugyanaz volt, mint augusztusban.
A számok azt mutatják, hogy jelentékeny számú népességről van szó, akik szülőföldjükön szeretnének maradni, eszük ágában sincs azonban koszovói polgárokká lenni. Az álláspontjuk érthető és elfogadható:
ők szerbek, és a szerb államot tekintik a magukénak.
A pristinai kormány részéről érkező nyomás éppen ezért egy cseppet sem tetszik a Koszovóban őshonos szerbeknek, az albán vezetés több éve ismétlődő próbálkozásai visszapattannak a szerbek ellenállásán.
A most kiéleződött helyzet közvetlen előzménye, hogy több koszovói szerb rendőrkapitányság is jelezte, hogy nem vesz részt az okmány- és rendszámcsere kikényszerítésében. Közben bírók, rendőrök, polgármesterek mondtak le hivatalukról tiltakozásul, ezzel is jelezve, hogy nem kívánnak együttműködni az albán vezetéssel.
Az ugyanis egyértelmű, hogy a koszovói felségjelzések használata egyet jelentene annak elismerésével, hogy Koszovó önálló entitás, nem pedig Szerbia egyik szakadár tartománya, ahogy azt a szerb többség gondolja.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök válaszul közölte, hogy nem hagyhatják, hogy vákuum keletkezzen a munkavégzésben, így a megüresedett posztokra albán nemzetiségű tisztviselőket neveztek ki.
A nyári forgatókönyv megismétlődött, kamionokkal eltorlaszolták Koszóvó nyugati irányba vezető legfontosabb főútjait, a blokáddal megakadályozva bárminemű forgalmat az Európai Unió irányába.
Ez egy öngerjesztő folyamat, amely mindkét felet újabb és még szélsőségesebb megnyilvánulásra/reakcióra sarkalja. Egészen addig, míg egy ponton túl már tűz borítja Európa déli részét. Ez pedig a lehető legsötétebb kilátásokat jelenti hazánk számára. Keletről az ukrán–orosz háború és az ukrán menekültek, délről a szerb–albán háború és a szerb–albán menekültáradat tenné próbára Magyarország tűrőképességét.
A két háborús konfliktus közé szorulás tehát a lehető legrosszabb, ami történhet Magyarországgal, leszámítva a háborúba sodródás lehetőségét. Nem mellékes az sem, hogy hazánkba Szerbián keresztül érkezik a legfontosabb gázvezeték, amely garantálni tudja az energiabiztonságunkat. Egy kiszélesedett háború esetén gyakorlatilag minden gáznyerési lehetőség esetlegességé válna.
Az aggodalomra tehát minden okunk megvan. Egyrészről nyugtalanító belegondolni, hogy Koszovó vezetése semmiféle akcióba nem merne belekezdeni Amerika egyértelmű engedélye nélkül. Koszovó tulajdonképpen egy amerikai szatellitállam, létezését is az amerikai hadseregnek és személyesen Bill Clintonnak köszönheti.
Kizárt dolog, hogy a pristinai vezetés felvállalna egy háborúval kecsegtető konfliktust, hacsak nem közvetlenül az amerikai nagykövetségről kap bátorítást az akcióhoz. Ha pedig az USA háborút akar, akkor háború is lesz.
A szerbek pedig – bár valószínűleg érzékelik, hogy egy csapdáról van szó, és szándékosan provokálják őket – nem tehetnek mást, mint hogy részt vesznek a játékban. A szerb társadalom egyöntetűen kiáll Koszovó Szerbiához tartozása mellett. Ez a szerb közéletben, az alsó, a felső és a középrétegben, a belgrádi „körúton” belül és kívül mindenki Koszovó megtartását kívánja.
Egyetlen napot sem élne túl az a kormány, amely megpróbálja átjátszani a „szerbség bölcsőjét” az albánoknak. Az alkudozás is kizárt a terület hovatartozását illetően.
A csapda tehát élesítve van. A szerbek nem engedhetnek, a mindenre kapható koszovói albán vezetés élvezi az amerikaiak támogatását. Ezzel a kör bezárult, a következő európai konfliktus tálalva van. Az egyértelmű, hogy az Európai Unió kinek a pártján áll majd a harcokban, ahogy az is világos, hogy Oroszország biztosan a szerbeket segíti.
Aki tehát azt hitte, hogy az ukrajnai háborúnál rosszabb nem történhet térségünkkel, azoknak itt van a szerb–albán egymásnak feszülés sokadik epizódja.
Persze ebből a helyzetből is lenne kiút. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy az Európai Unió valódi hatalomként a béke megteremtését tűzné ki célul, és nem követné többé szolgai módon a Washingtonban írt szerepleosztást.
Erre azonban a mostani erőviszonyokkal semmi esély. Az európai bürokratákat a katari olajmágnások is dróton rángatják, az amerikaiaknak tehát semmiféle nehézséget nem okoz Brüsszelt és úgy általában az egész európai elitet oda tenni, ahova akarja. Egyetlen reménye Európának, hogy valami botrány elsöpri a demokrata vezetést Washingtonból, és akkor újra esélyt kaphat a béke. Más esetben Európa saját vérében fog megfürdeni.
És ha már nyakig merültünk a rossz hírekben. A napokban az indiai–kínai konfliktus is kiújult. Izgalmasan záródik a 2022-es év. De lehet ez már a 23-as év nyitánya. Csodás jövő elé nézünk!
