A fiam, Hunter című politikai krimi summás elemzését Ambrózy Áron, a neves filmkritikus már korábban megjelentette egy szakmai csoportban. A közismert fővárosi entellektüel szerint a film
a gazdag ember Elkúrtukja.
Lehet, hogy Ambózy doktornak ismét igaza van, a holnap debütáló mozgóképes alkotás azonban többet érdemel annál, hogy egy mondattal letudjuk a méltatását, és úgy kínáljuk fogyasztásra.
A fiam, Hunter az Elkúrtukhoz hasonlóan valós eseményeken alapuló játékfilm. Az alkotók a közelmúlt egy olyan meghatározó mozzanatát vitték filmvászonra, amely sokkal izgalmasabb annál, mint hogy néhány tényfeltáró cikkel lezárhatnánk az ügyet.
A Magyar verzió
Az Elkúrtuk a bolgár bojler és borissza férje 2006-os rendőrterrorban játszott szerepét mutatja be, illetve összefogja azokat a politikai és közéleti eseményeket, amelyek végül a tragikus végkifejlethez vezettek.

A képlet viszonylag egyszerű volt: az ország élén álló politikai bűnözők megérezték, hogy szorul a kapca, szándékosan olyan helyzetet teremtettek, hogy a rendőrök és a polgárok egymásnak essenek. Azt remélték, hogy némi vérfürdővel elterelhetik a figyelmet az őszödi lebukásról. Hogy hány rendőr vagy tüntető halhat meg, az tök mindegy volt számukra, csak az őszödi beszéd kerüljön ki a közvélemény fókuszából.
Végül a bolgár kommer és a család tulajdonában álló Feri partvonalra kerültek, a baloldal lejtmenetbe kapcsolt, a történet többi része pedig már ismert. Sokadik jobboldali kétharmad, szomorú kommunisták.
A Biden-sztori
Az amerikai sztori ennél is összetettebb. A film alapját Hunter Biden botránya képezi: az amerikai elnökválasztás hajrájában kiderült, hogy Joe Biden alkoholista/drogfüggő fia elhagyta a laptopját, amelyen töménytelen mennyiségű bizonyíték volt arról, hogy az amerikai elnököt gyermekén keresztül zsarolta a Demokrata Párt vezetése, hogy vállalja el az elnökjelöltséget Donald Trumppal szemben.

Biden Hunternek ugyanis számos rendőrségi ügye volt, de a befolyásos Demokrata háttéremberek biztosították a családot, hogy elsimítanak mindent, ha az idősebb Biden vállalja a kihívást.
Ahogy arról is bőségesen volt adat a gépen, hogy Biden Obama alelnökeként közbenjárt annak érdekében, hogy fia következmények nélkül követhessen el különböző gazdasági bűncselekményeket Ukrajnában.
Szóval jó eséllyel nemcsak Biden elnöki esélyei úsztak volna el, ha kiderül az igazság, hanem sokan rácsok mögé is kerültek volna. A Biden elnökség sokak számára szó szerint élet-halál kérdés volt. Csak hatalommal a kezükben tudták elkerülni a felelősségre vonást és a börtönt.
Biztos csak a véletlen játéka, de a laptop és a bizonyítékok létezését a „fősodratú” sajtó körmeszakadtáig tagadta. Gyakorlatilag összeesküvés-elméletnek bélyegeztek minden felmerülő gyanút a Hunter Biden által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. A nagy „meghatározó” lapok úgy hazudtak a kérdésben, mintha az életük múlna rajta (lásd fentebb).
Az amerikai és úgy általában a nyugati közvélemény állapotáról sokat elárul, hogy a terelés úgy is sikerrel járt, hogy közben folyamatosan jelentek meg információmorzsák a laptopról származó bizonyítékokból.

Legutóbb az is kiderült, hogy az FBI közben járt a Facebook vezetésénél annak érdekében, hogy álljanak ellen az orosz dezinformációs támadásnak, és akadályozzák megaz „álhírek” terjedését. Vagyis tiltsák le a Biden-sztori megjelenését a Twitteren és a Facebookon. Az FBI minősítette a valós bizonyítékokat orosz dezinformációnak!
Így az elnöki székért folytatott versenyben gyakorlatilag a legnagyobb közösségimédia-felületek és a vezető sajtóorgánumok együttműködésével tussolták el az amerikai politika történetének egyik legnagyobb botrányát.
Joe Bident megválasztották, és ahogy az lenni szokott, végül hiába derült fény a csalásra, a szándékos félrevezetésre, következmények nélkül megúszta mindenki az elkövetett visszaéléseket. Jah, nem, egy FBI-ügynököt kirúgtak, akiről kiderült, hogy az eljárás alatt „világnézetileg részrehajló” volt.

Mert ugye az így szokott történni. Az egyszerű mezei ügynök a demokratákkal szimpatizál, és ezért befolyásolja az ügymenetet. A csalássorozathoz pedig semmi köze nem volt sem a demokrata elitnek, sem a nagy nyugati lapok vezetésének.
De nem volt hozzá köze az FBI igazgatójának sem, aki nemrég elrendelte a házkutatást Trump floridai házánál. Ő sem vett részt abban, hogy a vezető médiafelületeket meggyőzték arról, hogy tussoljanak el minden információt arról a bűncselekmény-sorozatról, amelyben Joe Biden is érintett.
Ezzel kapcsolatban az amerikai online népművészet már meg is alkotta a vonatkozó mémet, amely szerint a Trump házában tartott házkutatás során az FBI emberei a volt elnök kisfiának a szobáján is „rajtaütött”, Biden Hunterén soha.
Pedig a szex és drogfüggő bűnöző szobája mégiscsak érdekesebb kéne legyen a hatóság emberei számára, mint egy kamaszfiúé. Bár ízlések és pofonok. Biden elnök is szívesebben foglalkozik kamaszlányokkal, mint államügyekkel. És mégis milyen sokra vitte!
Nagy siker lehet
Szóval az amerikai Elkúrtuk most futja be a maga pályáját, és juttatja el a valóságot nézők millióihoz. A film rendezője egyébként a hazai nézők számára sem ismeretlen, Robert Davi számos hollywoodi produkcióban szerepelt színészként. Többek között ő alakította az egyik legnépszerűbb James Bond-gonoszt, Franz Sanchezt, de szerepelt a Die Hardban is. Most a kamera másik oldalán próbálta ki magát.
A film előzetese alapján a film minőségével szemben nem lesz majd kifogás, remélhetőleg a sztori is megállja a helyét. Ahogy a hazai alkotás, úgy az amerikai párja is joggal számíthat sikerre. Hacsak nem történik meg a filmmel ugyanaz, ami az eredeti bizonyítékokkal, a médiapiac urai egyszerűen árnyékban tartják.
Vagy a történtek után is megpróbálják hitelteleníteni a sztorit. Nem is úgy volt, tulajdonképpen mégis összeesküvés-elmélet az egész. Ok, vannak bizonyítékok meg minden, de hát mégsem gondolhatja senki komolyan, hogy az FBI és a vezető médiafelületek összefogtak a Demokratákkal a választási csalás lebonyolításában. Ugyan, hogy is képzeli bárki, hogy ez megtörténhet.
Nos, a The Guardian már meg is adta az alaphangot:
a film összeesküvés-elméletekkel tűzdelt alkotás, és Laurence Fox, a főszereplő pedig nem is tehetséges.
Ugye ismerős? Minden művészről akkor derül ki, hogy tehetségtelen kontár, amikor szembemegy a progresszív fősodorral.
Ha Orbán Viktor CPAC-en mondott beszéde termékeny talajra hullott, akkor az amerikai jobboldal nem hagyja elhallgatni az igazságot. A film sikeres lesz, Hunter és Joe börtönbe, Trump pedig a fehér házba költözik.