A minneapolisi rendőrség a napokban lelőtt egy húszéves fekete férfit, Daunte Wrightot, akit egy apró közlekedési vétség miatt állítottak meg.
Az eset egy újabb szemléletes példája annak, hogy az amerikai rendőrség nem vattacukorral és habcsókkal dobálja meg azokat, akik félreérthető mozdulatokat tesznek igazoltatás közben.
Amerikában ugyanis az a szokás, hogy a hatósági ellenőrzés végéig engedelmeskedni kell, majd következhetnek a perek és a milliós sérelemdíjak, ha az intézkedés alá vont polgár utólag kifogást emel.
Ellenállni és elmenekülni botor dolog. Ezt pedig mindenki tudja Amerikában, Daunte Wrightnak is tudnia kellett volna. Pláne, hogy már gazdag előismeretekkel rendelkezett a rendőri szervekkel való interakciók etikettjét illetően.
Érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy George Floyd meggyilkolásával gyanúsított rendőr tárgyalása a mostani haláleset helyszínétől nem messze zajlik. Minneapolisban halt meg az a George Folyd is, aki a kábítószereket nagyon, a törvények merevségét egyáltalán nem érezte közel magához.
Wright halála miatt újabb tüntetések kezdődtek a városban.
Nem tudom, hogy mi áll a késlekedés hátterében, de ideje lenne egy kifejező nevet adni a faji előítéletek elleni tüntetéseket kísérő "fosztogatásoknak".
A fosztogatás, rablás, lopás szavak, ugyanis azt a hamis látszatot keltik, mintha a demonstrálók bűncselekményt követnének el, miközben nagy értékű holmik megszerzésének és birtoklásának jogát értelmezik újra progresszív szemszögből.
Olyan kifejezésre van szüksége a világnak, ami megérteti mindenkivel, hogy ami arcátlan rablásnak tűnik, az tulajdonképpen az önkifejezés egy módja, mint bármelyik lakásszínházban előadott szabad szellemi produkció.
Valójában nem akarom elviccelni a feketéket sújtó diszkrimináció ügyét, előfordul, hogy az amerikai rendőrök indokolatlanul durvák a feketékkel szemben. Jó példa erre annak a fekete katonának az esete, akit rendőri igazoltatás közben borzalmasan megaláztak, bántalmazása joggal háborít fel minden jóérzésű embert. Felháboríthatna, de nem nagyon háborodott fel senki, mivel egy egyenruhás 'fekáról' volt szó.
Azt is régen sejtem, hogy az amerikai rendőrökkel sem stimmel valami. Egy amerikai ismerősöm néhány éve mesélte, hogy amikor megszerezte a jogosítványt, akkor a szülei a lelkére kötötték, hogy semmilyen körülmények között ne álljon meg, ha egy rendőr kietlen helyen inti le. Tartson egy biztonságos sebességet és jelezze, hogy hamarosan meg fog állni, miután talál olyan helyet, ahol mások is tanúi lehetnek az igazoltatásnak. A szülői intés magyarázata az, hogy Amerikában nem lehet maradéktalanul megbízni a rendőrökben, nem lehet tudni, hogy mi jut eszébe akkor, ha nem látja senki. Egy fehér ember számára is vannak kockázatai a rendőri igazoltatásnak.
Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy egy magyar rendőrrel kapcsolatban sosem merülne fel bennem, hogy bűncselekményt követne el egy ártatlannal szemben. Pláne szolgálatban. Kivéve, ha éppen az a parancs, hogy lőjék ki emberek szemét, mert akkor munkaköri kötelességként teljesítik a törvényszegést. Volt már ilyen. Ennek ellenére sehol nem félnék megállni egy magyar zsarunak, de még egy románnak sem. Nem olyan a világot élünk errefelé.
Daunte Wright halála miatt összegyűlt tüntetők szabad önkifejezését figyelve eszembe jutott, hogy a BLM egy újabb bűnelkövetőt emel vállára, a fekete polgárjogi mozgalmak egy újabb bűnözőt avatnak hőssé. Azon is eltűnődtem, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a BLM és a többi világjobbító mozgalom majdnem kizárólag rovott múltú feketék halálát torolják meg a társadalmon?
Azoknak a feketéknek a halálát miért nem bosszulják meg, akiket feketék gyilkolnak meg, akik bandaháborúk vétlen áldozataivá váltak?
A különböző fekete bűnbandák egy hét alatt több szenvedést okoznak az afroamerikai társadalomnak, mint az összes rendőri hatóság Amerikában 100 év alatt. A különböző feketéket támogató mozgalmak miért nem a nagy befolyással és negatív hatással bíró bandákat szorítják ki a gettókból? Vadászhatnának stricikre, akik szerencsétlen sorsú fekete lányokat kényszerítenek prostitúcióra, dílerekre, akik drogot adnak fiataloknak, és kihasználják a legnyomorultabbakat.
A társadalmi harag miért nem azokra irányul, akiket a legtöbb fekete halála terhel?
Miért a fehéreket vonják kérdőre, az előítéletek miatt? A fekete öntudat miért nem veszi célpontba azokat, akik iszonyatos kárt tesznek a feketék társadalmi megítélésében? De tényleg, miért nem?
A magyarázat talán az lehet, hogy egy ilyen polgárjogi akció résztvevői hullazsákban tipegnének haza. És ez az oka annak is, hogy a rendőrök miért használják gyakran a fegyverüket, ha fekete gyanúsítottat állítanak elő. A tapasztalat ugyanis arra tanította az amerikai rendőröket, hogy példának okáért egy autóba visszaugró 'feka' jó eséllyel a fegyvere után kutat, amit a rendeltetésszerű használat indokával kíván elővenni. És jobb lőni, mint lelőve lenni.
A fehér középosztály sem támogatna olyan mozgalmakat, amelyek nem illeszthetőek bele a modern társadalomelméleti fejtegetések rendszerébe. Nem utalnának pénzt a valós problémák megoldására.
A pénz pedig kardinális kérdés. Az biztosítja ugyanis azt, hogy a BLM mozgalom egyik alapítója másfél millió dollárért házat vehessen magának egy hófehér környéken. Mert ugye a feketék egyenjogúságáért való küzdelmet nem lehet bárhonnan végezni.
A legjobb, ha fehér gazdagok vesznek körül, ők értik igazán, hogy mi fáj a feketéknek. Illetve kell a pénz különböző luxuscikkekre, méregdrága öltönyökre, partykra. Legalábbis erre esküszik a BLM egyik vörös hajú, albínó aktivistája, aki nagyjából 200 ezer dollárt költött el magára. A felzárkóztatás tehát ha lassan is, de halad.