Karácsony Gergely pénteken jelentette be (hol máshol, mint) a Facebookon, hogy a járvány, a válság és a sátáni Orbán-kormány önkormányzatokat sújtó megszorításai ellenére megújul a Blaha Lujza tér.
Ennek kapcsán többek között a régiek mellett új fákat ültetnek, felújítják az aluljárót, több gyalogosátkelőt alakítanak ki, valamint megújul a szökőkút is.
Két aprócska részletet azonban véletlenül kifelejtett Főpolgármester úr:
- a Blaha Lujza tér teljes felújításának első üteme több, mint egymilliárd forint tisztán állami forrásból valósul meg
- a Tarlós István főpolgármesteri időszakából fennmaradt terveket az átláthatóság nevében több, mint egy évig a nyilvánosság teljes kizárásával rajzoltatta át a Városháza és a BKK

Természetesen mindez elképesztő arcátlanság, hiszen pont az a Karácsony Gergely hallgatja el a legfontosabb tényeket a beruházás kapcsán, aki hosszú évek óta diktátorozik a médiában és soha nem mulasztja el a lehetőségét annak, hogy a Fideszt azzal vádolhassa, hogy soha semmiben nem kéri ki az emberek véleményét. Hiszen a tér felújításának áttervezését semmiféle társadalmi vita nem előzte meg. Bagoly mondja…
Vitézy Dávidtól pedig azt is megtudhattuk, hogy az új terveket a teljes hozzá nem értés és fejetlenség szülte, hiszen a korábbiaktól eltérően teljesen illogikus funkciókat adtak hozzá, míg praktikus részleteket töröltek ki belőlük.
Így például az új elképzelések szerint a Népszínház utcai villamosmegálló sem lesz a Blaha életének része, tehát a sok bosszúságot okozó séták maradnak a tér felőli oldalról. A Józsefváros és Kőbánya tengelyen utazó embertömegek úgy látszik nem annyira fontosak, hogy a kétségtelenül jól hangzó „Budapest mindenkié” szlogen rájuk is vonatkozzon.