"Figyelj, az van, hogy ezt el kellett vállalni.
A Gál J. Zoli is mondta, hogy ahhoz képest, amit itt a városházán műveltünk az elmúlt másfél évben, szóval nem is érti, de elképesztő jók a számok. Most kell rámenni, soha ilyen sebezhető a kormány nem volt, mint most.
Jó, én értem, hogy tizennyolcban is ezt hittük, de akkor még az emberek nem látták, hogy a Fideszt igenis meg lehet verni a saját terepén. Nézd meg, itt Budapesten milyen jól mennek a dolgok.

Most a Tarlós eredményeivel még simán el tudok dicsekedni egy évig, aztán meg majd rátoljuk a felgyülemlett szart arra, aki ezt a szemétkupacot átveszi tőlem, a Gy. Németh Erzsi, meg Tüttő Kata-féle dilettánsokkal együtt. Csinálja ezt ellenszélben, akinek két anyja van, a szarból nem lehet várat építeni.
Igen, tulajdonképpen meg se próbáltam, de ha nem csinálok semmit, abból baj sem lehet, nem?
Volt botrány az elmúlt másfél évben?
Látod?

Kurva keményen melózunk azon, hogy ne történjen semmi, közben pedig a kormányra, meg a vírusra lehet húzni mindent. Szóval ez most azért kényelmesebb, huszonkettő tavasza meg itt van a kanyarban. Utána viszont muszáj váltani, mert itt biztos nem maradok. Hát már most alig merek bemenni reggelente.
Nem az a baj, hogy a főpolgármesteri fizuból nem tudom fizetni a hiteleket, vagy hogy senki nem vesz igazán komolyan. Az se igazán zavar a mostani poziban, hogy kábé nulla mozgásterem van, hát a Demszky is a kormányra mutogatva, panaszkodós lógással töltötte az utolsó tíz évét. Én csak azt mondom, simán van ebben a főpolgármesterségben még legalább egy ciklus ezen kívül, ha a szocik vagy a Gyurcsányék nem csinálnak valami iszonyatos baromságot.
De nekem ez nagyon nem fekszik.

Az a gond, hogy előbb-utóbb itt is rájönnek, hogy én nem vagyok az az asztalra csapós típus és akkor itt is szétlopnak mindent, mint Zuglóban.
Nézd, én nem fogok börtönbe menni azért, mert a Feri emberei túl mohók. Lassan az összes fővárosi cég felügyelőbizottságában ott csücsülnek és ezeknek én nem tudok parancsolni. Meg amúgy tökre unalmas is, nem értem ezt a rengeteg szakpolitikai kérdést. Azt hittem, ha eljövök Zuglóból, ezeket majd intézik a helyettesek meg a kerületi polgik, hát kurvára nem.
Minden faszságért hozzám rohangálnak, hogy ezt írjam alá, azt döntsem el, hát így hogy lehet dolgozni, ha folyton az ember agyára másznak? Lehetne egy kis önállóság bennük, de nem.
Ha én itt maradok a Városházán még huszonkettő után is, engem itt elásnak. Úgy emberileg, mint szakmailag.
Muszáj ezt megcsípni. Ha lesz Karácsony-kormány, azt már én pakolom össze, a Dorosz Dávid is megmondta, hogy a Ferivel lehet tárgyalni, a Jakab Péternek meg olyan őszinte mosolya és határozott kézfogása van, rendes fickó az. FeGyőr meg...bazmeg, találkoztál már vele? Nem? Na majd meglátod, az a saját cipőjét se tudja bekötni egyedül, azzal nem lesz gond.
Az a jó a sokpárti koalícióban, hogy nekem majd nem kell semmiért felelősséget vállalnom.

Azonkívül mindenre lehet majd mondani, hogy az Orbánék lehetetlen helyzetbe hozták az országot, mindent tönkretettek. Nem, ez más, mint a főváros esetében, mert itt majd ezt már nem csak óriásplakátokon meg Facebookon, de a közmédiában is tudom majd mondani. Ezt majd tényleg elhiszik.
Figyelj, én látom ezt, amit a Viktor csinál és ez nekem simán menne. Az emberei mindent intéznek, csak ügyes Facebook posztokat kell írni és hetente bemenni a Kossuth Rádióba interjúzni.
A feleségem is minden nap mondja, hogy „Gergőke, szedd már össze magad” és amúgy igaza van. Amúgy pedig a Jávor Benedek is mondta, hogy Brüsszelben nagyon örülnének egy olyan fickónak, akivel lehet beszélni.
Nem, persze hogy nem engem hívtak ez ügyben, hát milyen nyelven beszéljek velük, belgául?"
(a szöveg természetesen fikció, a képzelet szüleménye. Bármely esetleges hasonlóság valós személyekkel és történésekkel kizárólag a véletlen műve)