Ma induló sorozatunkban áttekintjük, hogy miért is foglalkozunk ennyit kedvenc, tehát legtöbbet ekézett társadalmi csoportunkkal, a belpesti értelmiségiekkel. Bűneik számosak, egójuk végtelen, életpálya modellük kilátástalan, mégis, valamiért kedveljük őket, hiszen nincs még egy társaság, amelyik ennyi érzelmet váltana ki belőlünk. Nézzük a bonyolult szövésű hálót, amit önmaguknak fonnak a körút 12 sarkáról indulva, kizárólag szigorúan befelé!
Kevélység
Az ismert mondás szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze, de talán nincs még egy olyan létforma, amelyik ennyi mindent próbált volna leverni már, hogy aztán a pusztító folyamat végeztével kéjesen magához nyúljon, és az egész ragacsos folyamatot az ágya fölé direkt erre a célra beépített tükörből nézze. A belpesti értelmiség hosszú és kártékony életműve gyümölcseként mindent kigúnyolt és deszakralizált már. Mert hát mi lehetne szebb, mint nevetni egy jót a rohadt fasisztákon. Mi lehetne nemesebb, mint kicsúfolni a bigott nemzeti pátoszaikat, meg húscafatnak bélyegezni vallási ereklyéiket.
A polgárpukkasztás a belpesti értelmiség mindene, kivéve természetesen akkor, ha esetleg őt merészeli valaki kipukkasztani. A belpesti értelmiség ugyanis mindenki mást kigúnyol, ha kell, de hogy rajta gúnyolódjanak, azt nem tűri el!

Ha te, Normális Ember próbálod kicikizni a nevetséges klímaparájukkal vagy a mostanában ismét nemes eszmének definiált kommunista szabadrablásukkal, akkor őszintén és megrendülve értetlenkednek. Két lábon járó értéktorzulásuk és beteges önimádatuk leginkább Ceglédi Zoltánon keresztül érhető tetten, aki nemrégen a Fudan-egyetem kapcsán Karácsony Gergely nehéz helyzetéről beszélt, aki a bunkó Tarlóssal szemben az egyetemi világból érkezett. Ehhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy míg Tarlós István mélyépítő mérnöki végzettséggel bír, Karácsony Gergely a Szent István park környékén sokkal jobban csengő muciológia-hottentotta szakos egyetemi demonstrátor-furunkulus volt, mielőtt az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett. Gratulálunk!
Mindenhez is értés
A belpesti értelmiségben az a jó, hogy tulajdonképpen nincsenek sokan, így az általuk képzett katyvasz elemei mindig szoros kölcsönhatásban állnak egymással.
A bűneik is mind egymásra épülnek, tehát az előző pont mintegy folytatásaként a mindig szkeptikus, a magyarságkutatáson gurgulázva heherésző értelmiségink kővé dermedve képes komolyan venni a legképtelenebb baromságokat is, ami szívének, pontosabban a többi belpesti értelmiségitől ellesett divatnak kedves.
Legújabb messiásuk, Greta Thunberg ázsiója a koronavírus-világjárvány miatt most látványosan visszaesett, de az enyhülés visszahozza majd a tavaly oly hirtelen leejtett fonalat.
A belpesti értelmiségi amúgy imád a világ dolgain sopánkodni, és az a legkényelmesebb számára, ha a sopánkodás tárgya minél messzebb található szűkebb hazájá(?)tól.
Ideális esetben például egy nagyon olvadó jégtakaró a sarkoknál, vagy erdőtűz az Amazonas medencéjében, amiért a legtöbbet Facebook lájkok profilképkeret általi felhajtásával tehet. Azt hinnénk, hogy senki más nem jellemezné jobban ezt a figurát, mint az örökké tudálékos dékás kvízmester, de minden ellenérzésünk mellett is világos, hogy az ő tudálékossága mögött legalább megbújik valamiféle vitathatatlan tudás!
Belpest valóban mindenhez is értő, de valahogy semmit sem tudó örök értelmiségije Puzsér Róbert, akinek mindig mindenről van véleménye, és ezt sosem fél harsányan nyilvánosság elé is tárni.

Legyen az hajtóműfogyasztás, villamosáram erőműben történő előállítása, vagy egy város közlekedésének újratervezése, a magyar-történelem szakos drámapedagógus soha nem hivatkozik alkalmatlanságra! Nem elfeledve persze azokat a perceket, amikor a magyar történelemről tartott előadásai során keveredett mókás pillanatokba, ahol saját előadásán a saját hallgatósága szembesítette azzal az általa addig nem ismert ténnyel, hogy a második bécsi döntés során egymillió románt is visszacsatoltak Magyarországhoz, vagy Horthy Miklós főparancsnokként olyannyira nem verte le a Catarrói-matrózlázadást, hogy pont a lázadás miatt nevezték ki annak leverése után főparancsnokká…