A George Floyd halálát követő tiltakozás-hullámnak a közösségi média készséges asszisztálásának hála remek PR-ja volt, olyannyira, hogy ismét erőre kapott egy olyan társadalom- és államellenes eszmerendszer, melynek elvei a huszadik század első felének diktatúráit idézik. Ki gondolta volna, hogy a bőrszín szerinti kollektív bűnösség ezúttal baloldali-jogegyenlőségi mozgalomnak öltözve avászkodja be magát „legfejlettebb demokrácia” mindennapjaiba?
Pedig a Critical Race Theory fundamentalistái már a spájzban vannak!
A Harvardi Egyetem jogi karáról, a hetvenes évekből származó ideológia egyre több amerikai kulturális és oktatási intézményben próbál gyökeret verni. A több, mint 40 éves elmélet szerint a posztmodern társadalom legfontosabb identitásképző tényezője a bőrszín, ennek alapján a lakosság két csoportra osztható: elnyomók és elnyomottak (Karl Marx likes this - a szerk).
Nem az értékek, a viselkedés, kultúra, vagy környezet határozzák meg az egyén életútját, hanem a hámrétegben található pigment-állomány.
Ha pedig egy bizonyos árnyalatnál sötétebb a bőrszíned, automatikusan tekinthető vagy a többségi elnyomás áldozatának, függetlenül az egyéni élethelyzettől, vagy annak szubjektív megítélésétől. Tehát Will Smith, Michael Jordan és Barack Obama is érezze úgy, a pohár félig üres, az ő sikereik, életútjuk valójában cseppnyi pozitív példa a kudarcok óceánjában.
Ugyanígy mindenki, aki – balszerencséjére – a többségi társadalom genetikai örökségével születik, tudtán és akaratán kívül részévé válik az elnyomás, kirekesztés, megbélyegzés rendszerének.
A kritikai fajelmélet legalább annyira dogmatikus és kérlelhetetlen, mint ideológiai elődei, a XX. század első felének náci, népirtásba torkolló eszmerendszerei.
Az úgynevezett liberális demokrácia hátába ezúttal nem jobbról, hanem balról vágják a kést, a látszólagos esélyegyenlőségi törekvések báránybőrében kőkemény, fundamentalista rasszizmus bújik meg. Közelmúltbeli példaként elsősorban, de nem kizárólag a Black Lives Matter mozgalomhoz tartozó erőszakos és szélsőséges megmozdulásokra emlékezhetünk, a fél világ sportolóinak szó szerinti térdre kényszerítése, a gyújtogatások és fosztogatások relativizálása („mostly peaceful”) más hasonlóan ijesztő jelenséggel együtt.
Mint minden totalitárius eszme térnyerésénél, itt is igaz, hogy
- Szimbolikus, igazságtalan, könnyen átélhető emberi tragédiákkal törekszik általánosítások és kirekesztés mögé emberek millióit felsorakoztatni,
- Társadalmon belül keresi az ellenséget/bűnbakot, megtörve ezzel a békés együttélés felé vezető folyamatot,
- Féligazságokból és érzelmekből táplálkozik, valódi – és összetett - problémákra adandó konstruktív megoldások helyett fenntarthatatlan szélsőségek követelésével kíván a felszínen maradni,
- Főleg tájékozatlan, műveletlen, könnyen befolyásolható (jellemzően saját véleménybuborékjukban élő) embereket akar és tud megszólítani.
Az eszme ráadásul nem csak társadalom- de államellenes húrokat is penget, az Egyesült Államokat ugyanis menthetetlenül, alapjaiban rasszista konstrukciónak tartja.
A koncepció rendkívül szélsőséges, determinisztikus megközelítését illusztrálandó az alábbi összefoglaló videó egy hétköznapi szituációban hozott döntést mutat be: A fehér ember üzemeltet egy boltot, nagyjából egyszerre érkezik egy fekete és egy fehér vásárló. Kérdés, kit szolgál ki előbb?
- Ha a feketét, akkor nyilvánvalóan rasszista, hiszen nem bízik benne, hogy nem fog bűnt elkövetni, míg a fehérrel foglalkozik és mielőbb szabadulna jelenlététől. Egyértelmű.
- Ellenben az se jó, ha a kaukázusi vásárlót szólítja meg előbb, ebben az esetben nyilvánvaló hátrányba kényszeríti az amúgy is meggyötört kisebbségből érkező – tökmindegy, hogy szegény, gazdag, művelt, tanulatlan, stb – fekete bőrű vevőt.
A boltos nem hozhat jó döntést, mivel fehér. Születésénél fogva elrendeltetett, hogy rasszista minta alapján fog eljárni. A kérdés csak az, melyik rosszat választja, ami miatt szégyellheti magát.
Tökmindegy, hogy Nyuszikán van sapka, vagy nincs sapka, ha fehér, akkor jár a verés.
Az amerikai demokráciának legendásan nagy tűrőképessége és rugalmassága javára írható, hogy még sokszor veszélyesnek tűnő ostobaságokkal is békésen együtt tud élni a többségi társadalom. Gondolhatnánk, hogy a kritikai fajelmélet is a Qanonhoz hasonló szalmalángként fog kialudni.
Egyre több oktatási intézményben szerez ugyanis közvetlen, vagy közvetett befolyást ez a veszélyes ideológia, ahogy a beágyazott CNN-riportban megszólaló tanárnőtől is elhangzik,
az ideológia illetékes elvtársainak nem titkolt célja, hogy az USA létezését tagadó, a fehéreket kollektív bűnös halmazként definiáló eszme szerves része legyen az iskolai tantervnek.
Nem csoda tehát, hogy már 50-ből 24 államban terjesztettek be jogszabályt, amely tiltja, vagy korlátozza a fehérek megbélyegzését propagáló agymosást.
A normalitás ismét a fundamentalizmussal kénytelen összecsapni, ez a küzdelem pedig a jelen politikai klímában erősen kétesélyes. Addig pedig a Nyájas Olvasó érezze magát szarul, ha nem térdel le a magyar himnusz alatt.
