Miután egy héttel ezelőtt az évek óta egyre feszültebbé váló viszony Oroszország és Ukrajna között fegyveres konfliktusban torkollott, olyan idők köszöntöttek be Európában, amelyet utoljára a délszláv háború idején érezhettek kontinensünk polgárai.
Az eleinte Ukrajna keleti részében kibontakozó fegyveres összetűzések pár nap alatt egy kiterjedt háborús övezetet generáltak, mindez pedig elkerülhetetlen módon egy dolgot jelentett: Európa egy háborús válságba sodródott.
Fontos azonban leszögezni, hogy e válság - dacára annak, hogy háborús természetű – az elmúlt másfél évtizedben minket sújtó krízisekhez egy valamiben rendkívüli módon hasonlít: hatásainak kezelését csak és kizárólag egy olyan kormány képes megfelelően szavatolni, amely egyszerre rendelkezik a többségi társadalom bizalmával, így felhatalmazásával, valamint a rendkívüli állapot megoldásához szükséges kormányzati rutinnal és cselekvőképességgel.
E szemléletmód hatékonyságát a magyar választópolgároknak nem kell bemutatni, hiszen
- a 2013-as történelmi dunai árvíz;
- a 2015-ös migránsáradat kicsúcsosodása, valamint
- a 2019-ben hazánkba begyűrűző pandémia idején is az Orbán Viktor vezette kormányok úgy voltak képesek e kihívásokra dinamikus válaszokkal szolgálni, hogy közben a gyakorlati bénultságukból fakadóan, számos európai országban politikai bukások tucatjai következtek be.
A jelek szerint e hatékony magyar megközelítés idén is alapvető jelentőséggel bír, a kormány a kőkemény reál- és békepolitika ökölszabályait betartva a lehető leghatározottabb módon, kizárólag a magyar emberek biztonságát – és ez alól nem képeznek kivételt a kárpátaljai testvéreink sem - és hazánk szuverenitását szem előtt tartva mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelenlegi fegyveres konfliktus mihamarabb tárgyalóasztalok mellett rendeződhessen.
Csakhogy Magyarország figyelmét nem kötheti le kizárólag az ukrajnai háború, hiszen kevesebb, mint egy hónap múlva sorsdöntő választásokra készülünk itthon.
S ahogyan azt eddig is megszokhattuk, a hazai baloldal e háborús válságot is, csakúgy, mint a múltban a koronavírus, valamint a migráció okozta krízist, politikai kampányeszközként használja. Ugyanakkor alaposabban szemügyre véve az elmúlt napokban tett baloldali nyilatkozatokat, továbbra is azt látni, hatalomra jutásuk egyet jelentene a téboly rendszerszintű bevezetésével.
Emlékezetes, az ukrajnai események kirobbanását követően a Gyurcsány vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter egy interjú keretében utalt arra mindenféle stratégiai és katonai háttértudás nélkül, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor hajlandó lenne akár magyar katonák vérét is feláldozni a konfliktusban, ráadásul mindezt a magyar határokon kívül.
Mint mondta, „mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk”, majd arra a kérdésre, hogy akár magyar katonákat is küldene, azt mondta: „hát, hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.”
Túl azon, hogy Márki-Zay kampányeszközként tekint a magyar katonáink élete felett való rendelkezés jogkörére, érdemes hangsúlyozni azt a mélységes hozzá nem értést is, amelyről a baloldal kormányfőjelöltje tanúbizonyságot tett egy rendkívül veszélyes katonai válságban. Köztudott ugyanis, hogy konszenzus tárgyát képezi a NATO-tagországot között az az álláspont, miszerint egy NATO-tagsággal nem bíró országba NATO-csapatokat küldeni a válság további eszkalációjához vezetne. Ez pedig elsősorban azokat a térségbeli országokat sodorná aktív háborús helyzetbe, amelyek határosok Ukrajnával, példának okáért Magyarországot.
Hasonlóképpen tűzre dobott olajként hatna Márki-Zay azon, egy német újságban közzétett felvetése is, miszerint lehetővé kellene tenni, hogy Magyarországon keresztül fegyverszállítmányok haladhassanak Kijev irányába.
Mondani sem kell, nemcsak az orosz, hanem az általános hadpolitika álláspontját ismerve, egy-egy ilyen konvoj kiemelten megsemmisítendő célpontként értelmeződne, ennél fogva nemcsak Magyarország háborús bevonódása válna bizonyíthatóvá, hanem nagy valószínűséggel komoly megsemmisítő csapások veszélyének is ki lenne téve.
Távolabb lépve a katonai kérdésektől, az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc szintén olyan meggondolatlan és a jövőnkre nézve veszélyes mondatokat közölt a válság kapcsán, amelyek az országunk energetikai ellátottságával függtek össze.
Mint azt a közösségi médiában kifejtette, „[Orbán] függessze fel a paksi beruházást”, mivel érvelése szerint most szolidárisnak kell lennünk Ukrajnával.
Azt leszámítva, hogy a paksi bővítést éppen a Gyurcsány vezette baloldal indítványozta, majd fogadta el az országgyűlésben 2009-ben, a jelenleg energiahordozókban deprivált európai helyzet tudatában, Magyarország hosszú távú energiapolitikáját csak egy olyan politikus lékelné meg, aki szándékosan hazánk kiszolgáltatottságán és a magyar emberek életének a megkeserítésén ügyködik.
Ennél a pontnál érdemes kitérni Gyurcsány Ferenc feleségére, Dobrev Klárára, aki dacára annak, hogy 2007-ben nem más, mint Ljudmilla Putyina (Putyin akkori felesége) meghívására utazott direkt Moszkvába, most hirtelen orosz diktatúrát kiált, amelyhez – szerinte – Orbán Viktor egyre közelebb löki Magyarországot.
Állítása szerint „látjuk, hogy Orbán folyamatosan tolja az országot a keleti diktatúrák felé, és most épp egy ilyen fékevesztett agresszor fenyegeti Európa békéjét, akkor nem lehetünk nyugodtak”. Mindez nagyfokú tájékozatlanságra utal annak tudatában, hogy a konfliktus kirobbanása óta Orbán Viktor határozottan képviseli a NATO, valamint az unió közös, Oroszországot elítélő álláspontját.
Amennyiben összevetjük a fent említett ellenzéki gondolatokat azokkal, amelyeket a koronavírus vagy a migráció okozta válság kapcsán fogalmaztak meg, szemmel láthatóan kirajzolódni látszik az a kép, miszerint az eleve fogalmatlan baloldal egy-egy begyűrűző válság kapcsán tovább veszít a józanságából és az eleve marginális cselekvőképességéből.
Nem is volt olyan régen, amikor a baloldal – látva a milliószámra Európába érkező migránsokat – szüntelen kritikával illette a déli határzárat, majd a pandémia okozta egészségügyi válság közepette megpróbálta lebeszélni a magyarokat a – különösen a keletről érkező – oltások felvételéről.
Miközben Európa higgadtabbik fele – Magyarországgal együtt – megpróbálja átvészelni és egyben békés útra terelni az elfajult ukrajnai eseményeket, addig az imént tárgyaltak fényében komoly felelősség nyugszik a magyar választópolgárok vállán, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva a biztonságot választják vagy a baloldali tébolyt. Az elmúlt választások eredményeit tekintve azonban bizalommal tekintünk április 3-ra.
