A 4-es metró nem csak szép lett, hanem Orbánékat is kiválóan lehetett vele bosszantani

Szerencsére ez nem volt lopás, de ha beledöglöttünk is, majdnem megcsináltuk

  • 2021. május 17. 07:15
  • írta: Ódor János László

452,5 milliárdból 273 milliárd korrupcióval és szabálytalansággal érintett (OLAF).

Megint le kell szögeznem az elején: naiv választópolgárként engem kevésbé (sőt, nem nagyon) érdekel az állítólagos visszaélés, lopás, túlárazás, amennyiben valami maradandó, hasznos, vagy legalább szép is épül belőle a köz számára. Az persze kicsit zavar, ha a Fideszt ugyanezek korrupcióval vádolják, de erről később.

A 4-es metró az pont ilyen: dekoratív lett, rengeteg díjat nyert, talán sokaknak hasznos is (életemben ha egyszer utaztam rajta) – nekem tényleg tetszik, és legalább nem (csak) valakinek a haciendáját építettük fel a közös pénzekből. Ez is haladás a 90-es évek, és a többi MSZP-SZDSZ-es „eredmény” (rohasztás) után! Ezzel együtt azért az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) nyomozása szerinti 60%-os korrupciós lefedettség az mindenképpen figyelemreméltó.

Forrás: MTI / Máthé Zoltán

kapcsolódó

Azt is imádom benne, hogy a többi metrójárathoz hasonlóan tökéletes csöveselkerülő járat (amennyiben a felszínről levegővétel nélkül le tudtunk menni), mert azért elég megnézni pl. a Rákóczi téri megálló felszíni létesítményeit, hogyan foglalta vissza a természet szinte azonnal (a hajléktalanok). Hát igen, gyöngyöt a disznók elé – a kerületet rendbe lehetett tenni pár évre, de az embereket renoválni lehetetlennek bizonyult.

 

Arra viszont kiváló örök emlékmű, hogy legyen őket folyton mire emlékeztetni. Ha beledöglöttünk is, de megcsináltuk: négyszer annyiért.

Nem az adatokra és a nevekre fogunk koncentrálni, mert azokat számtalanszor feldolgozták – könyvsorozatnak is sok lenne. Inkább csak a sztorizós részeket, érdekességeket ragadjuk ki jó szokásunk szerint.

De egy biztos: Medgyessy neve itt is lépten-nyomon előbukkan.

Az állam és a főváros közti megállapodást az 1998-as választások előtt sietve szentesítette Demszky Gábor főpolgármester és Medgyessy Péter pénzügyminiszter. A számos szakember által súlyosan pazarlónak tartott projektet az új kormány luxusberuházásnak titulálta, és megvonta az építéshez szükséges támogatásokat. 2001 tavaszán aztán a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete kimondta, hogy Medgyessy Péternek nem volt törvényes felhatalmazása az Országgyűléstől a szerződés aláírására

Forrás: AFP

kapcsolódó

Persze aztán jöhetett 2002, az újabb MSZP-SZDSZ-kormány, és Demszkyéknek sem maradhatott több kifogása, ha már olyan sikeresen kampányoltak a metróval korábban. Azonnal akcióba is lendültek, és 2006 márciusában már le is rakták az Etele téren a metró alapkövét.

2007-ben végre megindulhattak a híres fúrópajzsok is:

A Sláger rádióban annyira megfuttatták az alagútépítő pajzsok neveiről indított szavazást, hogy végül Borosnak és Bochkornak keresztelték el a fúrópajzsokat. (...)  nem hiányozhatott Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sem, aki ha épp nem közműcégvezetőket nevez ki pályáztatás nélkül, sajtótájékoztatót tart. 
Borosék megígérték, ahány állomás elkészül, annyiszor eljönnek ünnepelni Hagyó Miklósékkal. Erre koccintottak is. /Index, TBG: Boros és Bochkor fúrhatja a metróalagutat/

Amúgy 1998 óta jöttek folyamatosan az ígéretek-becslések az első szakasz befejezésére: először 2003, ami fokozatosan tolódott egészen 2015-ig, hogy aztán Tarlós István és Orbán Viktor 2014 elején tényleg átadhassák.

OLAF, Medgyessy, Puch, MSZP-pártfinanszírozás

A jelentés azt javasolta, hogy közel 60 milliárd forintot kérjenek vissza a támogatások kedvezményezettjeitől. A jelentés szabálytalanságot, csalás- és, korrupciógyanút és az EU-s pénzek szabálytalan felhasználását említi, érintettként a fővárost, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezi meg

A jelentés arra is kitér, hogy a Media Magnet Kft. is kapott 331 millió forintot a Siemenstől. Arra, hogy a biztosítóberendezéseket beszerelő Siemensnek milyen kampányra volt szüksége 331 millió forintért, nem tudni, és azt sem lehet tudni, egyáltalán teljesült-e ez a szerződés. A Media Magnet a szocialista Puch László cége. A Media Magnet korábban a BKV-nál kapott megbízásokat érthetetlenül fölösleges tanulmányokra, valamint felbukkant a neve a Hagyó-per több vallomásában is. Hihetetlen szolgáltatásokat rendelt a BKV: tanulmányt a kábeltévé-piacról, kedvezményt a sport beach-re, díszpáholyt a teniszakadémiára.

De Medgyessy Pétert se felejtsük el, aki – bár kiválóan hozta mindig a kétbalkezes, emberi figurát – valahogy mindig ott volt, legyen az IMF-csatlakozás, deviza-államadósság, MSZMP-s és MSZP-s pénzügyminisztérium, Orbán Viktort legyőző miniszterelnök-jelöltség, majd a négyes metró. És a franciák.

A metrókocsikat szállító (nem mellesleg legrosszabb, első ajánlatot adó) Alstom 2007 márciusában és 2008 januárjában két részletben összesen 597 ezer eurót utalt az AssistConsult Kft.-nek lobbitevékenységért sikerdíjként. Ez a társaság szinte a teljes összeget továbbutalta a volt miniszterelnök családi cégének, az M. P. Európa Tanácsadó Kft.-nek. 

Üvegzseb... és még azt mondják, már csak az angoltudás ér bármit is a versenyszférában? 

És bár Demszky többször is felajánlotta segítségét a kormánynak, az Országgyűlés gazdasági bizottsága 2017-ben hiába tett kísérletet először a volt szocialista miniszterelnökök, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, valamint Demszky Gábor volt főpolgármester meghallgatására, a meghallgatáson már egyikük se jelent meg.

Ugyanígy Tüttő Kata, Gy. Németh Erzsébet, valamint Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes sem érezte kötelességének, hogy együttműködjön a kormánnyal. Pedig a párbeszéd rendkívül fontos, főleg, hogy azóta valahogy csak visszakúsztak: sőt, egy egész népet szeretnének kormányozni 2022-től.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

-Szia Kata, korrupcós ügyben be kéne menned meghallgatásra. -Nincs kedvem. -Oké, semmi gond.

És egy valóban jó hír a végére:

2019-ben bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a 4-es metró ügyében, megnyugodhatunk. Úgyhogy maradjon ez a poszt is csak egy érdekességgyűjtemény, mint a többi.

Itt kivételesen tényleg épített valamit az MSZP-SZDSZ némi kellemetlenség árán, de hát ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, és csak a Fidesz adta át ezt is a végén.

kapcsolódó

Bele se merek gondolni, mit akarnának még építeni. És mi mást lehetett volna ennyiből, ugye.