A 10 leghülyébb sport, amit betiltaNÁK!

Drága Olvasó! Klikkeljen ide, Önnek jó lesz, nekünk meg javulnak a mutatóink!

Na, kattintott? Jóvanakkor'

Főszerk. úr azt mondta, bármiről írhatunk. Nem viccelt, Ön most ezért olvashatja ezt a kattintásvadász marhaságot. Azt is ígérte, hogy alkalomadtán nákolhatok. Igen, az szándékos volt.

MINDEN HÜLYESÉGET BETILTANÁK!

A Kontra csapata abban törekszik különbözni a "piac" többi szereplőjétől– baltól jobbig – hogy visszataszító cinizmusunk számára nem sok tabu téma van (Miniszterelnök Úr, húsevés, szénhidrogén-alapú közlekedési eszközök, területi revízió 5 éven belül, stb…). Ma például a jóléti társadalom unatkozó dekadenciájába kötünk bele.

10 legvalamibb valami lista, ismerős? Amikor a semmirekellő újságíró lusta dolgozni, ráguglizik valami angol, vagy amerikai bulvárlap töltelékrovatára, ahol százszámra nyüzsögnek az ilyen listák.

Mi nem ilyenek vagyunk. Elolvastunk legalább 5 ilyen listát és kiválogattuk a 10 leghülyébb sportot, hogy Önnek már ne kelljen.

Mi nem vagyunk lipsik, büszkén vállaljuk, hogy elküldenénk ezeket az idiótákat inkább kerítést építeni a déli határra, ha már ennyi fölösleges energiájuk van.

Jöjjön hát a tíz betiltásra váró „sport”, aminek semmi értelme:

  • 1. Extrém vasalás

Ezt a hülyeséget egy angol félbolond, Tony Hiam találta ki 1980-ban. Mindenféle elhagyatott helyekre hurcolnak vasalót, deszkát és vasalni való ruhákat, majd valami áramforrás segítségével függeszkedve, repülve-zuhanva, föld mélyébe bújva, stb… nekilátnak a hagyományos háztartási munka megcsúfolásának. Jellemzően inget vagy blúzt vasalnak a versenyzők, a versenyeken elsősorban a pályaválasztás nehézségét és a vasalás minőségét értékelik.

Szerintük mindet el kellene kergetni kapálni (ezúttal ejtőernyő és falmászó szett nélkül), de ez semmiképp nem tekinthető a teljes szerkesztőség hivatalos álláspontjának!
  • 2. Kviddics

Aki olvasta a Fazekas Henrik című angolszász (micsoda meglepetés) sátánista ifjúsági regénysorozatot, emlékezhet a kviddics nevű „varázslósportra”.

Tisztázatlan és zavaros szabályok által vezérelve röpködnek összevissza egy kitalált pályán a játékosok, aztán a jók egyszer csak nyernek.

A Harry Potter-sorozat körüli mániákus rajongás olyannyira túlnőtt önmagán, hogy a képzeletbeli sportnak írtak képzeletbeli történelmet is önálló könyv formájában. Ennél már csak azok a degenerált szerencsétlenek ijesztőbbek, akik lábuk közé seprűt gyömöszölve rohangálnak egy focipályán megpróbálva imitálni a fantáziavilágban is a kriketthez mérhetően logikátlan „sportot”. Kérem, kapcsolja ki!

  • 3. Vegán horgászat

A szelíd fásultsággal elarabosodó skandináv országok termelik ki talán a legtöbb hajmeresztő hülyeséget (szoros versenyben az angolszászokkal). Nem véletlen tehát, hogy a vegán horgászat ötlete a Svéd Kalifátusból ered. Etetőkosárhoz hasonló eszközökre cseréli a baltafejű vikingmaradék a horgokat és dobálja be a tengerbe/folyóba a növényi eredetű táplálékot.

Why kill the fish, when you can feed them? Teljesen jogos, folytassátok, küldjétek inkább ide az összes lazacot, átvesszük. Idióták.

  • 4. Görény nadrágolás

Szorika, nincs megfelelő Hungarian equivalent. Persze, hogy megint Nagy-Britanniából folyik a hülyeség, ezúttal Skócia a helyszín.

A skótok történelmileg már abból a koncepcióból is sportot űznek, hogy minél szürreálisabb módon mérjék össze férfiasságukat különböző népünnepélyek alkalmával. Vagy csak a rengeteg köd, eső, algaízű whisky közepette tökélyre fejlesztették az unatkozást.

A vadászgörény nadrágba gyömöszölése és minél tovább ott tartása véres, állatkínzós és gusztustalan szokásnak tűnik történelmi távlatból vizsgálva. Ma már az agyontenyésztett, tengerimalac-szelídségű görények akár 20-25 percet is eltöltenek a versenyzők közepesen erjedtre pállott alsótestének sötét, nyirkos járataiban. Ha megpróbál kijönni, visszagyömöszölik. És ezek akarnak önálló államot. Nyehh. (Nem mintha az angolokért tudnánk rajongani, de erről majd később/máskor - a szerk.)

  • 5. Cheerleading

A legnépszerűbb amerikai sportok (kosárlabda, jégkorong, de főleg az amerikai foci) kultúrájához szervesen kapcsolódik a játékidők közötti rituálé-sorozat, melynek fénypontja a mára önálló, akrobatikus sporttá nőtt szurkolólányok (és fiúkák is!) két negyed közti showja, a cheerleading.  Mára ez a kedvesen szexista rituálé önálló sporttá nőtte ki magát. Elképesztő fizikai teljesítményt nyújtó atléták versengenek a pontozóbírók figyelméért, miniszoknyás kisleányok mosolyogva szaltóznak, mikor nem a szálkásan izmos srácok hordozzák őket szó szerint a tenyerükön. Rengeteg edzés, egymásra hangolódás, állóképesség, show és atlétika. Bravó.

Miért nem csinálsz inkább valami értelmeset? Abszolút ostoba, öncélú hülyeség, de szerintünk az RSG-től a balettig a teljes ugribugri-skálának nincs semmi értelme, akár sportnak, akár művészetnek csúfoljuk. Sok hűhó semmiért, a csapat, akinek szurkolnak jó esetben nincs ott, rosszabb esetben nem is létezik.

Ezt már láttuk a cirkuszban, köszönjük. Ha nem tetszik, ne nézzük? Jó, nem nézzük, de a cikket meg kellett valami alapján írni.Felmerül a kérdés: Majd lesz a cheerleaderek rajongóinak is előbb-utóbb saját csapatsportja? (A szerkesztőség férfi tagjainak többsége kifejezetten élvezi a cheerleadinget, amennyiben abban csak szép nők vannak - a szerk.)

  • 6. Curling

De tényleg, ez mi a f*sz? A holland hivatásos hóseprő munkások sportját 1924 óta a téli olimpia programjának állandó pontjaként tartják nyilván. Alulfejlett németalföldi könyvelők, akik képtelenek voltak megtanulni korcsolyázni, csúszkálnak a jégen egy sajtkorongra emlékeztető, nyeles követ tologatva, ami előtt sikálják a felületet az optimális súrlódás elérése érdekében.

Szórakoztató, téli, kocsma előtti mókának hangzik, ha eltekintünk attól, hogy emberek ebből élnek, edzésre járnak, nemzeti, sőt, nemzetközi szakszövetség is létezik. Úgynevezett sport.

De legalább nem veszélyes másokra, és a sérülés veszélye is minimális. Minket nem zavar, amíg a négy fal között elintézik ezt a bohóckodást egymás között.

  • 7. Sakk-box

Ezt nem kommenteljük, a videó is csak azért van, mert a Nyájas Olvasó enélkül úgysem hinné el, hogy ilyen létezik. A harcosok első körben zajvédő fülhallgatóval a fejükön (nehogy a bekiabáló közönség tippeket adjon nekik!!!) de már befáslizva a box ring közepén felállított asztalnál játszanak egy sakk partit. Majd ennek végén saját sarkukba vonulva feladják rájuk a kesztyűt és megy egymás püfölése, ahogy egy rendes ökölvívó mérkőzésen szokás. Az eredményt eldöntheti egyik, vagy másik mérkőzés eredménye, de leggyakrabban összesítve nézik a teljesítményt. Nem értem, nem is akarom, menjünk tovább, felejtsük el!

  • 8. Óriás toronyugrás

Szintén tradicionális olimpiai szám, várjuk és álljuk is a vizes sportok szerelmeseinek gyűlölködő kommentjeit. Nem sok olyan sportág van, amire találóbb lenne az „ahogy esik, úgy puffan” szólás-mondás. Biztos borzasztó nehéz beleugrani egy medencébe bukfencezve úgy, hogy ne rókázzunk közben, a cikk szerzője ráadásul gyáva lenne fele olyan magasról is bármilyen medencébe vetni magát.

Ettől függetlenül marhaság, nincs semmi értelme, elveszi az időt és a medence-kapacitást a rendes vízi sportoktól,

mint például a póló, vagy az orrcsipeszes, grimaszos szinkronúszó leányok kalimpálása, egész nap nézném! Amilyen komoly arccal pontoznak a bírók egy-egy ugrás után, mintha az egész nem pusztán a véletlen és a széljárás függvénye lenne. Menjél ugrálni a bányatóba, ez egy hülyeség.

  • 9. Krikett

Igen, az angolokra pikkelünk, ez van. Az egyik legfőbb nemzeti büszkeségük, melyet a Commonwealth országain kívül alig ismernek, és még azon kevesek, akik nagyából tudják, hogy néz ki, ők se értik, miről szól.

Ha nem vagy a rabszolgatartó, imperialista brit birodalom maradékának alattvalója, soha nem fogod megérteni, mi szükség van egy olyan sportra, amiben hivatalos program a teaszünet, és akár napokon keresztül is képesek a elbohóckodni ütőkkel egy ovális alakú pályán.

Pont annyi értelme van, mint a királyi család finanszírozásának.

  • 10. Kő, Papír, Olló

Ennek a játéknak szokott lenni például az a tétje, hogy ki viszi le a szemetet. Vagy ki eheti meg az utolsó, tálcán maradt sütit. Az eredetileg távol-keleti játékot mára több tízezer amerikai dollár összdíjazású bajnokságokon, öldöklő küzdelemben játsszák professzionális atléták. Idegjáték, kitartás, stratégia. A látszat ellenére ez teljesítmény! Ja, nem. Ennyire unatkozol? Vásároljál mosómedvét! Az amerikaiak legendásan kreatívak, ha hülyeségekkel kell elütni az időt, ez sem kivétel. Kíváncsiak lennénk, hogy néz ki egy felkészítő edzés, illetve büszke-e magára a mindenkori bajnok?