2002 és a legaljasabb kampány: Így győzte le az MSZP-SZDSZ Orbán Viktort

Ron Werber listája, Dr. Kende, Verebesék 7i7-e, Gesztiék plakátjai és Gyurcsány-Dobrev csodafegyverei mindent borítottak

Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk!

– Idézem a fradista K-L szektor egyik szurkolói himnuszát, mert Orbán Viktorra és a Fideszre ugyanez igaz.

2002-ben a Fidesz – meglepetésre, és úgy tűnt, a mérkőzés 95. percében – elvesztette a választásokat, majd 2006-ban ismét, de hosszú távon itt is ki járt megint jól? Hát a Fidesz. Ám ezt akkor még nem tudtuk, és fájdalmas nyolc évet kellett végiszenvednünk.

Magánvélemény: a Fidesz még nem volt elég dörzsölt, és elhitte, hogy csupán jó kormányzással, kimagasló gazdasági eredményekkel és győztes, pozitív vízióval-jövőképpel máris maga mellé állította a többséget – akkor még nem számolt a ballib megmaradt és nagyon dühös, meggyőződéses bázisával, valamint az általuk nagyon könnyen irányítható, magukat egyéni tragédiák után vesztesnek érző, bármivel felheccelhető emberek súlyával – és az uszítás erejével.
  • Az, aki a viszonylagos békét felrúgta, aki az árkokat kiásta, majd 2002-ben hazug módon azok betemetését ígérteaz MSZP-SZDSZ volt.
  • Az, aki a demagóg, szavak hazug, torzító kiforgatására épülő kampányolást profi szintre emelte, az Ron Werber és az MSZP-SZDSZ volt.
  • Az, aki a később beváltott felelőtlen választási ígéretekkel csődbe vitte az országot, az MSZP-SZDSZ voltés most még csak bele sem ástunk a 2010-ig beteljesedő, totális gazdasági kudarc részleteibe.

kapcsolódó

Pedig visszatekintve is minden úgy tűnt, rendben volt az első Orbán-kormány irányítása alatt: Európa (egyik) legjobb gazdasági és növekedési adatai; egy a tábor, egy a zászló; erőkommunikáció, sikerpropaganda. És talán ez is lett a baj a végén.

Ne feledjük: az 1998-2002 közötti kormányt a mai időkben már álságos módon visszasírják a magukat jobboldalinak hazudó ellenzékiek, sőt: mintakormányzásnak állítják be. Tudjátok: fideszes voltam, de megbántam!

Látva a Fidesz fölényét, elkötelezett táborát, a jó gazdasági eredményeket, a letagadhatatlan fejlődést, a növekvő jólétet; az MSZP – bivalyerős média- és SZDSZ-es (bár ezek tulajdonképpen ugyanazok voltak) támogatással, egészpályás letámadással, mindent egy lapra feltéve, minden szakmai érvet félredobva (vagy azt tetszőlegesen kiválogatva) elkezdte úgy tematizálni a közbeszédet a mindenbe belekötő, negatív (fikázó) kampánnyal, hogy az elképesztően termékeny talajra hullott.

Mi több: Ron Werber később be is ismerte, hogy tiltott eszközökkel, kampánycsend alatt és választói listákkal is mozgósítottak.

Jó-jó, de nem elég jó! Lehetne még jobb, és neked még több járna!

Elég csak belenézni az 1998-as Horn-Orbán, de később akár még a Medgyessy-vitában is (a közönség sorai között többek között Dobrev Klára!), ott még úriemberek párbeszéde zajlott, legfeljebb némi odaszúrással, csipkelődéssel, fanyalgással. Ezt a status quót söpörte le örökre az MSZP és az SZDSZ az 1998 óta tartó médiahadjárattal, a 2002-es hátbatámadással, majd teljesítette be Gyurcsány 2006-os vitastratégiájával.

kapcsolódó

Vigyázat, a mostani helyzet kísértetiesen hasonlít a 2002 előttire!

Megint tipikusan az történik, hogy az emberek jó dolgukban nekiállnak moralizálni, és hobbiból fikázni a kormány minden eredményét: elég csak a Facebookon megnézni a kommenteket a miniszterelnök vagy a kormány posztjai alatt. Semmi se lehet elég jó, semmi se lehet jó – és különben is, azt a pénzt akár nekik is adhatták volna. Ha meg aztán a szocialista kormányzás alatt felkopik az álluk, akkor nagy sértődötten játsszák a középutas punk örök ellenzékit (azaz 0 felelősséget vállalnak bármiért is), esetleg titokban behúzzák az ikszet a Fideszre, és utána négy évig megint nekiállnak követelőzni, hogy „ÉN NEM ERRE SZAVAZTAM!”.

Na de milyen trükkök százaival tudta az MSZP-SZDSZ behúzni 2002-t?

Mert konkrét választási csalásra nem tudjuk fogni (bár sokan beszélnek a mai napig száraztésztáról meg láncszavazásról), nagyobb jogsértésre is csak a kampánycsendsértésnél, listázásnál derült fény.

Az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) 2002-ben a parlamenti választásokkal kapcsolatban csaknem ötszáz bejelentés érkezett, ám ezek többségét a testület érdemben nem vizsgálta meg. (...)  Így csupán annyi bizonyos, hogy olyan, a szavazás kimenetelét befolyásoló súlyos törvénysértésről, amely miatt a voksolást meg kellett volna ismételni, az OVB, illetőleg a területi választási szervek egyetlen esetben sem szereztek tudomást. /Forrás: Népszabadság/
  • Hisztériakeltés: szavak kiforgatása (köteles beszéd), azokon lovaglás, a Nemzetiszalag Mozgalom (hordjuk a kokárdát a választásokig) vélt félelemkeltő jellegének kidomborítása, a státustörvény miatt 23 millió román, diktatúra épül (ld. később az SZDSZ „haverok, buli, junta”-viccelődését),
Kovács László és az MSZP a 2002-es választási kampány bevezetőjeként kijelentette: „A kormány oda jutott, hogy egyelőre 23 millió román állampolgár, de potenciálisan a Kárpát-medence valamennyi lakosa, sőt, összességében mintegy 80 millió ember számára nyitotta meg a magyar munkaerőpiacot.”
  • Korrupcióvádak: Országimázs Központ, Ezüsthajó, Széchenyi-terv, 168 Óra: „Már 1335677 napja nem tudjuk, kicsoda Kaya Ibrahim és Josip Tot!”,
  • Média: Heti Hetes, suttogó propaganda, ARC-plakátkiállítás, szegénységpropaganda, egészségügy (lélegeztetőgépek mint pénzügyi mértékegység bevezetése a kereskedelmi adókban), és hát Orbánt még Amerika se fogadta (–utalva arra, hogy Clintonnal 1998-ban még találkoztak a Fehér Házban, 2001-ben viszont már csak Dick Cheney alelnök fogadta)!

kapcsolódó

  • Verebes István a Heti Hetesről: kurvaság volt

    Verebes István a Heti Hetesről: kurvaság volt

    "Nem akartam 'ezek' lenni. Elment a dolog annyira baloldalra, hogy azt én már nem akartam vállalni. Elkezdett keseredni a nyál a számban, mert tudtam, hogy az egyik a lapját akarja menedzselni, a másik a Kossuth-díját."

  • Dr. Kende: A Viktor
  • Szavazatvásárlás: a nyugdíjasok 19 ezer forintja, a fedezet nélküli osztogatás (200 napos program),
Tizenhét éve az MSZP egyik legfontosabb kampányüzenete az volt, hogy az Orbán-kormány 1999-ben elvett 52 milliárdot a nyugdíjasoktól, de a fejenként járó 19 ezer forintot hatalomra jutásuk esetén ők visszaadják. 
  • Utcai és internetes kampányolás: Ron Werberék kezdték az utcán, Gesztiék pedig az SZDSZ-szel a neten folytatták a Szamizdatával.

kapcsolódó

A köteles beszéd és a 23 millió román, ahol gyurcsányék megfordították

Sokak szerint ezek voltak a legnagyobb hatású szemétségek a kampányban, előbbiről maga Kövér László is beismerte: –Ha ez nincs, akkor talán nyerünk, de mondom, ilyen volt kilencvenkilenc másik is. Idézzünk csak a beszédből!

Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk. /Kövér László, Békéscsaba, 2002. március)

Hát, valóban felháborító (nem) – Kövér László pontosan azt mondta ki, amit mi a nemzeti oldalon évtizedek óta érzünk, és ma is vállalhatónak tartunk.

Az örök kishitűség, önsorsrontás nem vezet jóra: az ilyen tényleg jobb, ha távozik.

Bár én inkább a Szt. Külföld híve vagyok (ahogy később Ferenc testvér is utat mutatott az elégedetlenkedőknek).

És a 23 millió román?

Debreczeni József beszámolója: "A státustörvényt az MSZP is kénytelen támogatni, érzékelvén a hazai közhangulatot és a kinti magyarok egyöntetű helyeslését.  (...) Ebben a helyzetben hoz éles fordulatot a Gyurcsány kezdeményezte akció. Amelynek nyomán Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagandagépezet. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a „23 millió román munkavállaló” beözönlésétől való – valójában alaptalan – félelmek felkeltése. (...) Az akció egyrészt az utóbbira történő – persze csak indirekt – rájátszás miatt, másrészt a félelmek nyilvánvaló alaptalansága miatt, harmadrészt a paktum Kovács általi előzetes elfogadása miatt nevezhető gátlástalannak. Meg kell említeni, hogy – mint arról Gál J. Zoltán is beszámol – Kovácsot igen nehezen tudják rávenni a fordulatra. Ám miután meggyőzik őt a dologban rejlő politikai haszon kiaknázásának óriási lehetőségéről, megteszi, amit kérnek tőle.”
Gyurcsány Ferenc önvallomása: „Két ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, azegy kis rossz szándékkalellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, és mi összerakjuk. (...) Úgy tűnik, hogy elveszítjük a választásokat... Mi a csudát lehet itt még tenni?... És azon a pénteken, ott nálunk, úgy döntünk, hogy ezt a kötélügyet kell megcsinálni. (...) Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó meg a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”idézetek Debreczeni József: Az Új miniszterelnök című könyvéből.

És kik voltak azok a „mi”? Dobrev Klára 2001-től dolgozott Medgyessy mellett. A későbbi miniszterelnök kampánystábjának vezetésében az alábbi tagokat találjuk: Ron Werber, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Baja Ferenc, Levendel Ádám, Gál J. Zoltán, Suchmann Tamás és Erős János. 

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A gyűlölet rabja majd kiforgatja minden szavadat /Kovács Ákos: A bosszú népe/

 

Ron Werber, akinek az egészet köszönhették – és a Werber-lista

Az izraeli kampánytanácsadó a válasz.hu-n fejtette ki kicsit részletesebben 2017-ben, ő hogy látta a 15 évvel korábbi választásokat – illetve egy az egyben beismerte, hogy listák alapján mozgósították az embereket, akár kampánycsend alatt is:

Az, hogy a párttagok privát listát készítenek azokról a barátaikról és családtagjaikról, akik az ő pártjukkal rokonszenveznek, a kampányolás egyik alapeleme. A tagok a választás előtt vagy a választás napján önszántukból emlékeztethetik ezeket az ismerőseiket, hogy menjenek el szavazni. A dolog önkéntes jellege miatt ez nem igazán ellenőrizhető.

Forrás: VKphoto

Mond persze még sok érdekes és érdektelen dolgot, vagdalkozik is egy kicsit – de talán ezt a részletet érdemes a szokásosnál jobban kiemelni, mert valahogy ez is a feledés homályába merült.

Dr. Kende – A Viktor

És persze kellett a sikerhez még A Könyv is, ami mesterien démonizálta Orbán Viktort, annak leginkább vélt vagy valós gyerekkori emlékeit, traumáit az akkori felnőtt emberre kivetítve. Persze bölcsen hozzátéve, hogy hátha nem is igaz, vagy nem is így történt, meg csak mendemonda az egész; és különben is, mások mesélték csak.

A fideszes kisded tehát erőszakos, hataloméhes és gátlástalan tapló. (...) Gondoljon vissza saját kiskori stiklijeire, és ezeket írja le úgy, mintha politikus főhősével történtek volna. Nem kell nagy dolgokra gondolni, megteszi néhány jelentéktelen sztori: "kilógott a napköziből focizni", "föltörték a lányvécé ajtaját", "falhoz vágta a mákos süteményt". Ilyesmik majdnem mindenkivel megtörténtek, ám ilyen összefüggésben nem szokásos csínytevésként, hanem egy patologikus, deviáns személyiség korai tüneteinek tűnnek. "Ahá! Már akkor!" - éri a fölismerés öröme az olvasót, és Ön máris nyert. /Szily László, 2002. február/

De olvassunk bele magába a könyvbe is!

A pesti folklór úgy emlegeti: a papa félig cigány, a mama félig zsidó. Egyik sem igaz.
Minden évben legalább egyszer-kétszer úgy megverte Viktor fiát, mint a répát; nem csupán néhány pofon csattant el, hanem alaposan, módszeresen aprította a gyereket, majd kamaszt. Viktor utálta is az apját emiatt, hosszú ideig erős gyűlölet élt benne. Szeretett volna, próbált is lázadni ellene, de a fizikai erőszakkal szemben nem sokra ment. Apjának viszont újra és újra akadt oka a megtorlásra. 
– Kéri Laci! Te milyennek látod az egykori tanítványt, a mai Orbán Viktort? (...)
– Nagyon régóta jól ismerem Viktort. Három-négy hónap kormányzás után láttam az arcán, hogy kezdi unni a dolgot. Ez a fiú komolyan el tudott keseredni elsőéves hallgató korában, amikor alkotmányjog órán értesült róla, hogy csak az lehet az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki született amerikai állampolgár, tehát hogy van korlát előtte az életben. De szerintem már másnap azzal ébredt: ez megoldódik, ha Alcsúthoz csatoljuk az Egyesült Államokat. Ez egészen más mentalitás, amit az átlagemberek elképzelni sem tudnak.

Az ARC és az SZDSZ plakátkampánya

Természetesen az SZDSZ és Gesztiék taroltak a kultúrának kinevezett területen is: viccesnek szánt korai mémek a Szamizdatán, és Fidesz-rugdosó proganda művészetnek álcázva a legelső @rc kiállításon is.

Forrás: szamizdata.szdsz.hu
Forrás: szamizdata.szdsz.hu

A győztes pályamű pont a Fidesz egyik szlogenjét kifigurázó, azt a szegénységgel szembeállító életkép Három szoba, három gyerek, négy kerék címmel, Szabolcs László, Felföldi Anna - Koala munkája lett.

Érdekesség: az Index közönségszavazásán a későbbi győztes az első háromba se fért bele, és politikai témájú se került a dobogóra.

Az Index 10 kedvenc plakátja csütörtöktől hétfőig fogadta az olvasók tetszésnyilvánításait. A szavazógép lezártával a "Tudod mit szedtél tavaly nyáron?" plakát vitte a pálmát 535 szavazattal, ezüstérmes a "Túl sokat tudott" feliratú billboard 476-tal. Harmadik helyezett 453 ponttal a Zöldpardon szabadtéri kávézót népszerűsítő plakát.

Szabolcs László, Felföldi Anna - Koala: Három szoba, három gyerek, négy kerék /Forrás: ARC Kiállítás, 2000/
Szabolcs László, Felföldi Anna - Koala: Három szoba, három gyerek, négy kerék /Forrás: ARC Kiállítás, 2000/

És persze jöttek a vég nélküli SMS-ek a felcsúti parasztról, a velencei tükörben cigányt látó Orbán Viktorról – a többit, azt a bizonyos ezután következő nyolc évet pedig most már hadd ne idézzük fel többször.

De hogy a végére hozzunk valami biztató gondolatot is:

...az MSZP a második fordulóban majdnem elveszítette a választásokat. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy a Fidesz által indított „rágalomhadjáratban” közöltek - például a nagyarányú gázáremelésről szóló fenyegetés – megijesztették a szegényebb rétegeket.
...a szisztematikus démonizálás kategóriája veszélyt jelent a demokráciára (...) ez utóbbi jelenség lassan eltűnik Magyarországon, és a politikai kampányok egyre inkább intellektuális konfrontációvá válnak. /Ron Werber, 2003/